Google+ Followers

Keresés ebben a blogban

2010. január 31., vasárnap

Érdekesség



A múlt héten megnéztem egy újabb,eddig ismeretlen horgász boltot Coquitlan-ban.Ez is hihetetlen választékkal rendelkezik,minden kapható,amire egy legyes csak vágyhat.Sikerült is elbambulnom ott elég sokáig,mire átnéztem minden érdekesnek talált dolgot.Képeket most nem csináltam,de itt meg lehet nézni a honlapjukat.Ami miatt írtam az nem is ez a bolt,hanem egy érdekesség,amit már többször is láttam,de csak nemrég tudtam meg,hogy mi is ez.Ez nem más,mint az utcán sárgával felfestett lazacok.Ezek a jelek a csatornák,esővíz lefolyók fedelei felé-mellé vannak festve.Nemrégen tudtam meg,hogy miért is.Egy ismerősöm világosított fel róla,hogy ezek azért vannak odafestve,mert feljöhet benne a lazac,a CSATORNÁBAN!!!A jelek az embereknek szóló figyelmeztetés,hogy lehetőleg semmi sz..rt se öntsenek bele,mert halakat nyírhatnak ki vele.A boltból hazafelé az út szélén láttam ezeket a sárga halakat,minden egyes lefolyó rácsnál.Mondjuk az necces volt,hogy a parkolóban a bazi nagy terepjáró mellett, a rácson ott a hal és tőle fél méterre meg olaj tócsa feketedett...Na de legalább a szándék megvan.Kis túlzással itt még az aszfalt alatt is lazacok vannak :-) Sok ész nem kell hozzá,hogy rájöjjön az ember,hogy akkor itt is 1-1ben megy a csatorna a folyóba-óceánba.Nem kevés "anyag" juthat így bele,elég egy kis eső(heti 5 nap,már 3hónapja!),ami leöblíti a parkolót pl. és ebből itt van bőven...

Pityu

2010. január 25., hétfő

4.István napi Jegespeca.2009.12.26.

Reggel még minden ködben.
Senki sincs rajtam kívül.
Ez egy bő 10kg-os Chum volt.
Mára már csak a csontvázakból látni,hogy itt mennyi hal volt.
A "kolléga" a fa tetején.
Tiszta horror film :-)
Hideg volt,de ez nem érződött,csak látszott.
Szép nagy madárka.
Amikor közel kerültem lelépett.
Az első sztrímeres lazac!
Christmas trees fly.Egyszerű és nagyon eredményes.Minden honlapon,fórumon ezt ajánlják az elsők között lazacra,édes vízben.
A légy!Sajnos ez már múltidő lett,de elkészültek a tesók is már.
Lassan győz a Nap.
Hátul még köd van.
Aztán kitisztult.
A legyek.
Nini!Köszi a creekeket,remélem hamarosan megrágatom vmi jóképű hallal ;-)
Kaják,kinek,mi.


Egy kicsit késve jön ez a bejegyzés,kicsit megfeledkeztem róla.Sajnos a Jegespeca óta nem voltam vízközelben és már kezdek kiakadni.Aztán eszembe jutott,hogy ezt az utsó pecát bizony még dobtam fel ide.
Dec.25.
1-2 telefon után sikerült végre valakit találnom,aki kivinne a közeli folyópartra,hogy idén se maradjon el a hagyományos,immár 4.István napi Jegespeca!
Dec.26.
1/2 7-kor ébresztő,8-kor találkozom Csilláékkal Coquitlamban a skytrain állomáson.Csilla volt a szilveszteri buli szervezője az itteni Magyar házban,amire a vacsorát én főztem.Őt győztem meg,hogy a jó munka előfeltétele a nyugodt,tiszta fej,amit ugye csakis a horgászattal lehet elérni :-),ezt megfejeltem még egy fél sonkával,amit a melóhelyemen kaptunk ajándékba.8.30-kor már úton voltunk a víz felé,ami a változatosság kedvéért,ismét csak a Stave river volt.A környéken ez az egy gyorsan megközelíthető és mindig tiszta vizű folyó van sajnos.A többin vagy nem lehet horgászni vagy zavaros.A parkolóba érve feltűnt,hogy még üres.Ez sok jót nem jelentett.Ha van hal,akkor itt tolonganak a népek.Mindegy lesz,ami lesz megpróbálom.3 héttel korábban az én Drágám itt volt nálam és vele sikerült megfognom az első Coho-t.Akkor elég sok halat láttunk még,reméltem maradt belőlük pár darab.A reggel hideg,erősen ködös volt.Ember sehol,csak a sirályok és a kacsák veszekedtek a maradék dögökön.Ami kicsit jobb volt,hogy a múltkori rengeteg elpusztult lazacot már felkajálták a madarak és a különböző állatok.Már csak elvétve láttam döglött halat a parton.A vízben pedig már csak a csontvázak mutatták,hogy itt nemrég még tonna számra úsztak fel a halak.Ennél rosszabb volt,hogy hal mozgást egyáltalán nem tapasztaltam.Előbb a sodrás közelében próbálkoztam Nini Thunder creekjével,de eredménytelenül,sőt amikor befejeztem a dobálást meglepődve láttam,hogy a gyűrűk rendesen jegesedtek ám!Na nézzük mi van a csendesebb vízben.A múltkori halfogás helye felé tartottam,amikor a sekélyben kiszúrtam egy kilógó hátúszót.Kicsit feljebb a vízbe ereszkedve próbáltam a ködben becserkészni a lazacot.1-2 dobás után,azonban odébbállt.A vízben lentebb sétálva-dobálva próbálkoztam tovább,de semmi.A köd olyan volt,mint a jobb horror filmeken.Alig lehetett látni,a magas fák is csak árnyékok voltak.Pedig a nap már magasan járt.Halat ugyan alig 1-2db-ot láttam,de nagyon jó volt,élveztem a pecát!Ez olyan "vadászós,melós" volt.Csendben,locsogás nélkül közelíteni a halakhoz,dobni,bevontatni,újra dobni stb...Az egyik nagy fa mellé érve láttam,hogy mégsem vagyok egyedül.Egy hatalmas és gyönyörű,fehér fejű sas ült felettem mozdulatlanul.Közben mintha a nap elkezdené áttörni a vastag ködöt,időnként átvilágít rajta.Az egyik kis sziget mellett egy halat riasztok meg a sekély,kavicsos vízben.Fentebb megyek és ráaraszolok a helyre,ahová beállni láttam.Pár dobás után lentebb megyek.Az egész ágat áthorgászom,de semmi.Ahogy még lentebb egy másik sziget felé közeledem,a látott hal egyszer csak eliramodik mellettem.Na f..a,ezt se fogom már meg.A szigetecske végénél a sekély kavicspad,hirtelen mélyebb vízre vált.Óvatosan kerülöm,mert mell felé érő bőven a víz.Egy belógó tuskó töri meg a sodrást és mintha valamit láttam volna mozdulni.A part széléről dobom a túloldalt és a sodráson át sodortatva húzom be a legyet.Semmi.Aztán a tőlem vagy 15m-re lévő következő kis sziget mellett egy loccsanás!Gyorsan arra felé dobom a kis sztrímert.Első dobás semmi.Na ez is elhúzott.Dobom a következőt kicsit beljebb és már fél úton jár a légy,amikor határozott ütés a boton!Akasztás után nagy az öröm,mert végre vadul ellenkező halat akasztok!Több óra esemény nélküli dobálás után végre halam van!A szokottnál óvatosabban fárasztom és közben rizikózva a leakadást a fényképezőt is videóra állítom.Ahogy közelebb ér,látom,hogy végre megvan az első sztrímerrel szájban akasztott lazacom!Már nem nagyon hittem,hogy tényleg megfoghatók sztrímerrel is,mert sokat próbáltam,de csak külső akadást hoztak,így hamar cseréltem őket.Mivel az előző éjjel kötött legyeket a kis sztrímerek kivételével,mind otthon felejtettem,így nem maradt más csak ezek és lám végül ezzel fogtam a nap egyetlen halát.Fotó,videó és kivételesen fejbe kólintás következett,mivel egy keltetős,tejest sikerült fognom és halat ígértem másnap vacsorára egy kedves ismerősömnek.Gyors fotó a nyerő légyről,amit saját ötletből gyártottam a boltos srác által ajánlott légy mintájára.Ezután a 2.ik dobásra sikerül a kis sziget bozótjába szakítanom ....
Tovább fésültem a vizet,de teljesen üres volt.Sehol egy mozgás,ugrás stb.Körbe jártam a nagy szigetet és a fő ág felé indultam.Itt dobtam még néhányat,de olyan medence érzésem volt.Semmi mozgás nem utalt rá,hogy hal lenne itt.Vissza a parkoló elé,ahol kezdtem reggel.Közben már a delet is elhagytuk,mire a nap végre győzött és eltüntette a ködöt.A környező fákon közben újabb sasok telepedtek le.Összesen vagy 10db madarat lehetett látni.
Kaja után irány az erőmű gátja alatti gyors.Időközben jött még pár elvetemült horgász és megszaporodtak a kutya sétáltatók is.A sokadik dobás után feladtam.Ezen a napon senki más nem fogott halat.Összesen talán ha 5db élő halat láttam egész nap.Várni kell az újabb halakra.Azt mondják feb. végén ide is bejönnek a steelheadek,hát kíváncsi vagyok.A parkolóban még begyűröm a maradék kaját és várom a "sofőrömet".Jó kis nap volt ez na.Az egyedüllét,a köd, a csend,a kevés és nehezen megfogható halak,a siker,hogy egyet mégis sikerült ma fognom és a gondolat,hogy otthon a Niniék ugyan így pecáztak ma,mint már több éve rendszeresen ,ez így együtt az egyik legszebb horgászattá varázsolták ezt a napot! ;-)
Külön köszönet Benke-Molnár Csillának és Molnár Lacinak,hogy kivittek és nem felejtettek el értem jönni :-))
Pityu

2010. január 15., péntek

Billy







Elérkezett a régen várt nap!Meghozta a postás a csomagomat!
A szilveszteri partin döntöttem el,hogy a rengeteg meló után megjutalmazom magam egy patent orsóval a spey botra.Mivel a kinézett darabot,egy túl szorgalmas eladó el is adta,ezért a bot egyedül maradt.Elkezdődött az orsó keresgélés.A helyi boltok után az ebay-re tévedtem és elkezdtem szemezni egy Billy Pate Tarpon orsóval :-)
A buli után hazaérve az első dolgom volt,hogy rákattintsak a "vásárlás" gombra.Aztán majd 2 hét várakozás után megérkezett a szépség!Remélem hamarosan összenyálkázom vmi hallal ;-) Ja és jöhetnek a tengeri szörnyek is :-))))) az árát ne kérdezzétek!!!

Pityu

Eredmény.

A szavazás a kiírás értelmében 2010. január 10-én 24:00 órakor befejeződött.
Íme a hivatalos végeredmény:

Összes szavazatok száma: 664

1. Menyhal (2,2 kg) Bokán Roland – 146 szavazat
2. Aranykárász (0,85 kg) Nagy Attila – 135 szavazat
3. Szilvaorrú keszeg (1,62 kg) File István– 95 szavazat

Ez tehát a végeredmény.Köszönöm minden legyesnek,aki szavazott rá :-)
Nekem mindenképp az egyik legszebb (búcsú)ajándék volt az Ipolytól!

Pityu

2010. január 6., szerda

Szavazás.


Ossy barátunktól tudom,hogy a Haldorádóra tavaly feltett szilvaorrú keszegem fotójára lehet szavazni,mint 2009. Legszebb fogása,egyéb kategóriában.Aki akar az ide kattintva szavazhat,ha nem akkor nem lesz tragédia az sem :-)) a szavazás jan.10-én éjfélig tart.

Pityu

2010. január 5., kedd

Évzáró peca,Erdőkertes.
















Az utolsó tavalyi…

Őszintén szólva, az év utolsó pecája nagyon nehezen született meg . A karácsony előtti bolondokháza és az ünnepek alatti jövés-menés miatt nagyon szerettem volna kimozdulni otthonról egy kicsit a két ünnep között. Már az ünnepek előtt egyeztettünk: pont 28.-ától értem rá, és Nini-nek is éppen szabadnapja volt aznap, el is terveztünk egy könnyű Ipoly pecát. Az ünnepek alatti olvadás viszont meghiúsította a tervet, ránk szakadt az áradás. A pecanap már adott volt, és mindenképpen szerettünk volna valahol lengetni egy kicsit, ezért jobb híján Erdőkertest választottuk. Velünk tartott Gyuja és Ossy barátunk is. A reggeli nem túl korai indulással kb 9.30 körül értünk a vízhez . Szép napos ,viszont kissé viharos ( és jó hideg ) szél fogadott minket, de mivel hétfői nap volt, alig 4-5 beállónál próbálkoztak csak horgászni a kint lévő sporttársak. Gyors jegyváltás, csónakbérlés, bellyk fújása, Miki szemüveglencséjének keresése a fűben, egy korty pálesz, csónak vízretétele……és indulás. A zsinórjaimra már előző nap felraktam a 2X-es vékonyodókat és jó 40-50cm hosszú tipetet. Előkének az elmúlt alkalommal bevált 0,20as stroftot használtam , és most is a Vision intermediate zsinórral töltött dobot raktam fel elsőnek az orsóra. Így gyorsan peca kész voltam. A süllyedő zsinóros dobot a mellényzsebben vittem magammal. Miki a parti pecát választotta, így Gyula egyedül indult neki a csónakkal a túlpart irányába. Talán 10 perc telt el, éppen próbáltam magam bele huppantani a bellybe, mikor csörgött a telefonom. A Gyula….gondoltam valami gond van, és felvettem : közölte ,hogy már kettőt fogott. Na, ez jó jel… ellöktem magam a parttól és elindultam feléje. Közben, Nini is vízre került és kezdtük a lengetést. Új legyet kreáltam előző nap erre az alkalomra: egy conehead-es marabu streamert, amit elneveztem csak így magyarosan „Krícsörnek”.Ezt próbáltam erőltetni. A lehetőségekhez képest próbáltam hosszúkat dobálni, amennyire az erős szélben a rövid 8’-as bottal bírtam. Az első pár dobás eljött üresen ,de egyre tovább hagytam süllyedni a legyet . Talán az ötödik dobásnál már 8 számolásig vártam, és a bellyhez közel meglett az első. Gondoltam, hogy húzás közben is tovább süllyed a motyó, ezért a következő dobás után már 13-ig számoltam, és kettő rövid húzás után ismét kapásom volt. Ezt a módit csináltam egész délután, nem volt kedvem dobot cserélni. Kezdtem élvezni a pecát, ekkor még nem volt lefagyva a lábujjam, pedig a víz alig lehetett 2-3 fokos . NiNi ekkor még haltalan volt, próbáltam hangosan ajánlgatni neki a nyerő legyet J , de vérszemet kapott ,és a giliszás vúlit :D kezdte erőltetni. „ Na majd ez kispajtás ”...mondta. Az első halát hangos köhécseléssel adta tudtunkra! Ahogyan egyre többet fogtunk , jóindulatú stuffoskodásba ment át a peca . A hangos, jó kedélyű nevetgélésre, és főleg a sorozatos halfogásra az egész part felfigyelt. Az összes spori a hátunk mögött kezdte dobálni a föld összes műcsaliját, de úgy tűnt eredménytelenül. A nap már kezdett a felhők mögé bújni, a szél még hidegebbnek és erőssebnek tűnt. Gyula át is szerelt light pergetésre: nem is eredménytelenül… így is fogott! Az igen erős szélben kicsit furcsa volt bellyizni, állandóan kapálózni kellett, hogy ne dobjon partra szél. Próbáltam a legyeket cserélgetni a nap folyamán : fogtam még wooly variánssal , nagy 8# viva variációval is. Érdekes, hogy fehér és oliv színű legyek érintetlenül maradtak, miközben kontrolként a sötét légy ugyanoda visszadobva már nem maradt érdeklődés nélkül. Délután 3 körül már a pálesz sem enyhítette a lábujjaim hőérzetét, de ekkor már senkit sem kellett győzködni az indulásról. Eredményes napot zártunk, fejenként legalább 8-10 hallal, melyeknek nagyrésze 38-40cm-es volt farok nélkül. Pár darabot el is tett a társaság a gasztronómiai élvezetek kedvéért. Szerintem mindenki jó érezte magát, én személy szerint nagyon jót pecáztam, soha ne legyen rosszabb úccsó’ peca. Miki szemüveglencséje is előkerült otthon a pincében!

Ezúton köszönöm a többieknek az egész éves társaságot, azoknak is, akik nem tudtak eljönni! Remélem jövőre is összejön sok hasonló, baráti peca. Mikinek külön köszönöm a bellyzés lehetőségét!

BUÉK mindenkinek.


Üdv : Gábor"GZS"Zsolt

2009.Műlegyes Bajnoka!

2009.Műhosz Bajnokság 5.-ik hely!!!


Nagy örömmel tudatom mindenkivel,hogy a szokásokhoz híven,2009-ben is egy Bogaras lett a Magyar Műlegyező Bajnok!Aki nem más mint:

CSORBAI "WEISMÜLLER" BALÁZS!!!

Nagy gratula neki,mert úgy bajnoknak lenni,hogy egy versenyt sem nyert,hát nem semmi!Ez folyamatos jó szereplést feltételez!
Balikám én személy szerint nagyon örülök ennek! ;-))))
Külön kiemelkedő az 5.helyen végzet Kóbory Gyuszi eredménye!Ne felejtsük 13éves és 44 legyes között ez nem semmi!Gratula töki!!! :-))))
Ezen kívül persze "gratula" jár még Szabó Levi és Hárságyi Bali barátaimnak is!
A végeredmények:
Pontszám Bajnoki pont Pontszám Bajnoki pont Pontszám Bajnoki pont Összes pontszám Összes bajnoki pont
1.Csorbai Balázs 9380 27 14340 25 3410 26 27130 78
2.Szabó Levente 26700 30 9060 30 1560 12 37320 72
3.Hárságyi Balázs 24120 30 3300 28 27420 58
4.Szilfai Csaba 7440 26 8720 19 1470 10 17630 55
5.Kóbory Gyuszika 7560 26 3300 8 1420 16 12280 50


Üdv:
Pityu