Google+ Followers

Keresés ebben a blogban

2008. március 20., csütörtök

Zagyva

Ma a Zagyvára mentünk D. Lacival,mit napok óta tervezgettünk nem kis drukkal.Mivel az idő-jósok végig nagyon vacak időt/havazás,eső,szél,stb / jósolt.De szerencsénkre csak a szél "maradt" hol csendesebb hol viharos arcát mutatva nekünk.Újszászi vasúti hídnál próbáltuk ki szerencsénket .Tiszta kissé magas víz fogadott bennünket. A meder annyira mély volt hogy a parti peca mellet dőntőttűnk.Nekem csak egy ráfordulásom volt míg Lacinak még az sem.Még hal mozgást is csak Laci látott,egy bokor alatt.Tehát BETLIZTÜNK de nagyon jól éreztük magunkat.Ha jön a meleget hozó tavasz akkor vissza térünk ide.

2008. március 11., kedd

Kiállítás a HIT parkban.

























Egyik kedves Tiszteletbeli tagunknak,P. Noéminek(ahogy a pólóján is szerepel) köszönhetően lehetőséget kapott a Mühosz,hogy ott megjelenve népszerűsítse a legyezést!A feladat lebonyolítását Csorbai "Weismüller" Bali vállalta és a klubunkból többen is segítettünk.NiNi és Móré Gyuri megállás nélkül kötötték a legyeket a nézők legnagyobb csodálatára.Romi és Mani a szövetséget és a gyerek tábort reklámozta.Mi2en a Balival a csarnok előtti füves placcon dobó bemutatót tartottunk.Nagyon sok érdeklődő volt.Sokan nem csak nézték,de bátran ki is próbálták.Néhány képet feldobok a kiállításról.Köszönet érte OSSY-nak!!!
A képek kicsit később,mert vacakol a blog...

2008. március 5., szerda

3.nap Boszniában.














A múlt hétvégén kimentünk Boszniába a szezonynyitó összejövetelre.Ezt a Ribniken tartják és idén második alkalommal meghívtak minket,magyar legyeseket,hogy vegyünk részt ezen!A társaság péntek éjjel indult a bő 600km-es útra.Már nagyon vártuk az indulást,mivel hónapok óta alig legyeztünk!Egész héten ment a légykötés,készülődés.Éjjel 2-kor végre indultunk.Útközben csatlakozott hozzánk a kis tanítványunk Gyuszika a szüleivel.A horvát határ túloldalán összegyűlt a magyar társaság többi része is.(NiNi,Ossy,Gyuszi,Horog,Faresz,Bánó,Szabó Levi,Darázs Ádámerőscsávó!!!,)Innen együtt folytattuk az utat a ribnikre.Megérkezés után a szállások elfoglalása,napijegyek beszerzése volt soron.11körül végre vízben voltunk!Az időjárás rendesen szívatóra vett minket!Orkán erejű szél tombolt,fákat döntve,gallyakat tördelve,port kavarva.Nagyon megnehezítette a pecát!A száraz legyezés felejthető volt.Maradt a nimfa,azt még úgy-ahogy el lehetett dobni.A lenti szakaszokon nem tobzódtak a halak.Néhány pért és pisztrángot sikerült fognunk csak.Miközben Gyuszikával próbáltuk becsapni a péreket a szél tőlünk kb.15m-re derék vastagságú fűzfát döntött a vízbe!Na ennyi elég is volt,hogy odébb álljunk és szélvédettebb hely után nézzünk.A nap gyorsan eltelt és már a másnapi pecára hangolódtunk.Reggel átmentünk a másik cél folyóra az Unacra.Az időjárás mintha ki akarna engesztelni minket az előző nap miatt.Napos,meleg idő,alig lengedező szél.Az Unac európa halban leggazdagabb vize!Teli pisztránggal,köztük kapitális 8-10kg!!! is,de akad benne a pér is.Ez a kezdők ideális tanuló pályája!Mindig,mindenre lehet fogni!Nimfa,száraz,sztrímer mind1 mit teszünk fel,mindenre kapnak.A híd alatti víz több méteres gödre óriás matuzsálemeket tart!NiNi azonnal rágerjedt erre a szakaszra.Mi Ossyval és Gyuszival a híd feletti sekélyebb "tan pályára" indultunk.Gyuszi és Ossy is hamar elkezdte fogni a szép pinyókat.Hamar belejöttek,hogy mit is kell csinálni!dobás,akasztás,szákolás,ez ment egész estig.Nini szépen fogta a kisebb méretű halakat,de a kitartása meghozta a nagyokat is!3kg-os óriás is beesett neki!Egy 2.5kg körülit nekem is sikerül elcsípnem nagy,fekete sztrímerrel.Az alkonyat előtti 1-2óra parádés szárazlegyes idő lett!A nagyméretű stimulátorok alig tudtak 1-2-3m-t úszni és már le is szedte egy éhes pisztráng!Ossy nagyon belejött és egymás után akasztotta a halakat.A hétfő hasonlóan telt el.Rengeteg hal-hal-hal!Hamar eltelt a 3 nap és sajnos indulnunk kellett haza.Még el se indultunk,de már a visszatérést tervezgettük! ;-)
Mindenki nagyon jól érezte magát(leszámítva a több órás fejfájásomat).Sok szép halat sikerült fogni mindenkinek.A képek sztem önmagukért beszélnek!

Üdv:
Pityu

2008. március 1., szombat

Szezon nyitó baráti találkozó a Ribniken.














Meghívást kaptunk bosnyák barátainktól márc.1-re,az idei szezon nyitó baráti találkozóra.A "randi" helye a folyóról elnevezett falucska Ribnik.Minden évben a legyes szezon első napján itt találkoznak a déli országok ismertebb legyesei.A vizet kezelő egyesülettel jó kapcsolatot ápol a Mühosz,ezért minden nyílt versenyükre és rendezvényeikre meghívást küldenek nekünk!A Ribnik kapitális pérekben és pisztrángokban gazdag folyócska,ami a falutól pár km-re ered.Ebből adódóan mindíg tiszta a vize,csak a magassága változik a csapadéktól függően.A helyiek nagyon kedves,vendégszerető emberek.A szállás helyek változatosak,az olcsótól(10eu) a minden igényt kielégítő luxus apartmanokig(20-30eu) minden megtalálható.A napijegyek a környező vizekhez képest olcsóak 20eu/nap,50eu/3nap.Mi most 3 napot töltünk a Ribniken és az Unacon.Az Unac Európa talán halban leggazdagabb vize!Tele van pisztránggal és a pér állománya is messze földön híres.Itt nem ritka 2-3-4kg-os szivárványos,de akadhat 10kg!!! körüli példány is!Ehhez mérten a napijegy is kicsit drágább=34eu/nap.Kezdő legyeseknek a legideálisabb pálya.Tuti fogásokkal és szép halakkal.A túrán résztvevő Bogarasok:NiNi,Ossy,Pityu.Ha sikerül jó képeket készíteni akkor majd jön az élménybeszámoló a nap eredményéről.A képek korábbi pecák alkalmával készültek.

Pityu