Google+ Followers

Keresés ebben a blogban

2010. április 7., szerda

Steelhead 2.

Szombaton végre ismét vízközelbe kerültem.Bár azt nem sejtettem,hogy mindenféle szempontból testközel kerülök hozzá...Ez a nap elég vegyesre sikerült.Mondjuk úgy kissé pechesre sikerült.Mindjárt induláskor otthon maradt a telefon.Ez egy egész napos magányos peca alatt az itteni erdőkben nem túl okos dolog.Folytatásban a másik teló,amiben a legtöbb szám van,lemerült.A buszhoz szaladnom kellett,bottal,táskával.Öröm volt korán reggel.Akkor már éreztem ez nem az én napom lesz.A skytrain állomáson csak bő fél órát vártam a nyomorult "vonatra".Ellenben a másik irányba már 9 elment.A megbeszélt találkozót természetesen így sikerült elkésnem a főnökömmel(Józsi),aki aznap a sofőr volt.
Kifelé menet egész jó idő volt,de a folyóhoz közeledve ez átváltott szakadó esőbe.Nem lényeg!HORGÁSZNI FOGOK!Kicsit körül néztünk és végül a lazac keltető utáni kivezető pataknál maradtam.Az ok egyszerű itt láttam több ,komoly méretű Steelheadet!Ezek természetesen a telepről kivezető patak horgászat elől tiltott szakaszán álltak csak, hogy borzolják az ember idegeit!Az eső nem nagyon akart elállni.Bementünk a telepre körül nézni és némi infót kérni,hogy honnan is lehet horgászni.Ezen a telepen van a víz alatti web kamera elhelyezve.Most végre láthattam,hogy hol is.A patakban most rengeteg pisztráng volt.Reméltem,hogy nem csak itt,hanem lentebb is akad majd.
A telep kapuján ez a nem éppen bizalom gerjesztő papír állt..
Itt nőnek a kis lazacok
Itt még alig pár cm "nagyok"
Automata etető.
A parkolóban beöltözés,majd sikerült felfedezni a kerékben egy szöget.Szépen szelelt.Szerencsére visszakalapálva megszűnt.Jó kezdés után nincs még vége a pech sorozatnak.A kaja nagy részét megettem a peca előtt,mert szarul esett volna,ha egy maci kéri el.Szerelés után Józsi elköszönt és du. 5 órai találkozót beszéltünk meg.Ahogy elment az addig csepergő eső elállt.Még a nap is kibújt néha.A kezdés helyétől,alig 100m-re egy csorgó felett egy 2-3kg körüli steelhead úszott felfelé!!!Ilyen közel még nem voltam hozzá.4x dobtam rá a thunder creekel,de nagy ívben lesz...ta.Höööö micsoda kezdés,mi lesz itt!?Na ez volt a nap egyetlen hala,amit élve láttam.
A kifolyó patak,itt már horgászható.
Ahogy haladtam lefelé,egyszer csak jön egy csávó lefelé.Kérdi fogtam-e?Mondom semmit,ő mondja megy le a torkolathoz,mert ott van steel.Menj,egészségedre.Én maradok a pataknál,hátha jön pisztráng.Nekem az is elég lenne.2 botot vittem,az 5# Vision 4four,és az RX8-as-t.Ez utóbbi a Vision tokjában,a hátizsák pántjába akasztva volt rajtam.Ezt peca közben sikerült észrevétlenül elhagynom!Vérnyomás 200,lila köd leszállt,gazdag szókincsű káromkodások között indultam megkeresni.Közben az időjárás is úgy gondolta,hogy szivatóra vesz.Eső,hó,havas eső,nap,szél rohamok,eső,hó stb. ez váltakozott egész nap.Pár perc ideg beteg keresés után szerencsére megtaláltam a tokot,egy bokor alatt megakadva.Volt nagy megkönnyebbülés!
Hamarosan jött még 1 fickó egy hatalmas német juhásszal.A szokásos mit fogtál,után megnyugtatott,hogy a kutya nem bánt CSAK A MEDVÉK MIATT HOZTA!!!
Na fasza.Mivel már az erdei részen voltam,ahol kevés ösvény volt,ezért a srác végig csattogott a patakban.Na mivel így esély sem maradt halra,így én is lefelé vettem az irányt.Gyönyörű helyeken mentem át,de halat sehol sem láttam.
Nemsoká jön velünk szemben a reggeli csávó és egy szép steelheadet lóbált már messziről!Természetesen itteni szokásokhoz híven agyon csapta.Vigyorogva hagyta magát fotózni vele,sőt még a kezembe akarta nyomni,hogy lefotózzon vele.ezt köszönettel elhárítottam.A kérdésre,hogy mivel fogta,megmutatta a szerelését.Hát azt hittem tökön szúrom magam!Egy szeder méretű szilikon ikra csomóval fogta!!!Első dobásra,úszóval.Nesze neked legyezés...Mondta ,hogy arra lefelé menjek tovább.
Ok,de merre???Amerre néztem csak sűrű erdő és minden felé víz folyt.Ezernyi ágon.Méghozzá olyan mélységgel,ami gázolhatatlan volt.A kutyás csávó közben eltűnt a fák közt.Mivel tovább utat nem találtam,ezért visszafordultam,hogy a kutyást követve,hátha kiérek a nagy folyóra.Meg ha vmi maci kóvályog oda,akkor a kutya legalább jelez.Hát nem jutottam messze,mert egy szélesebb vízfolyás állta az utam.Lentebb se volt bíztató a pálya.Sűrű erdő,rengeteg bedől fa,kevés és szűk helyek,itt csak úszózva lehet próbálkozni.A kutyás közben feladta a víz keresést és vissza fordult.Pár perc múlva azt vettem észre,hogy magamra maradtam az erdő közepén,a hátizsákomban egy szépen illatozó füstölt húsos szendviccsel,egy AK47 bajonettel a gatyámban.Az eddigi pech sorozatra más se hiányzott volna,mint egy fekete medvével ebédelni.Ezért összecuccoltam magam és irány a híd.
Ezt némi gyalogtúra után értem el.Az erdő oda-vissza vagy 3 km+ az út mellett a hídig még 1 km.Ezt du vissza is.Jó kis túra volt gázlóban,beöltözve,hátizsákkal stb.A hídnál kezdtem újra a pecát,de már a 8-as bottal.A nyári kis víz helyett,egy vadul rohanó hegyi folyó várt.Ahol éppen raftingolók jöttek le a kanyonból.A híd feletti parkolónál másztak ki a vízből.A meder itt labdányi méretű, kerek kövekkel van tele.Itt került a nap tortájára a hab!Egy szerencsés mozdulat után sikerült hanyatt esni.Mire megtaláltam a köveket,addigra egy kis víz is befolyt a hátamnál a gázlóba.Fasza!!!mi jöhet még???Pl. havas eső.5x aznap.Ezt felváltotta egy kis zápor,utána 5 perccel meg sütött a nap.Tiszta idióta egy időjárás volt.Még kínlódtam 4-ig,aztán feladtam.Még pár fotó a kanyonról és a hasonlóan bolond raftingosokról,ja és el ne felejtsem a sátrazókat,akik a pénteki viharban is kint voltak!
Sátorban.
Kanyon.

A keltető parkolójába vissza ballagva,mint egy csapzott veréb,kiteregettem a cuccaimat száradni a lemenő napra.Röpke 40perc szobrozás után megérkezett az autó és végre száraz ruhát vehettem magamra.Ennek ellenére,hogy szarrá áztam,semmit nem fogtam,jól éreztem magam.Majd legközelebb talán hal is lesz már.

Pityu

Figyelem!!!
A videókon szókimondó szöveg hallható!Kiskorúak ne nyissák meg :-D Az egyiken egy 5kg forma steelhead látható,csak ez a lejátszó nagyon lerontja a minőséget sajnos.