2008. július 10., csütörtök

Zagyva

Ma lementem a Zagyvára egy kicsit kikapcsolódni.Tavasszal voltunk utoljára ezen a vízen barátommal.Azóta sokk minden változott,minden kizőldelt és nem csak a nővényvilág ébredt fel hanem az állatok is.A repülő bogarak,a kőltőző madarak is megérkeztek sőt a vízben élő kűlőmbőző lények is aktivizálták magukat.Többek kőzőtt a halaink is.
Ebben a bőségben jól érzik magukat,sőt meglepően harciasan adták tudtomra hogy jelen vannak.
Sajnos nem vittem magammal mellest így kiszorultam a partra,mi nem egyszerű dolog a sűrű növényzet miatt.
Gyönyörű nagy balinok/2-4 kg, kb/hajtották az apró népet.De sajnos a növények miatt nem értem el őket.
Ezen a szakaszon kirivo mennyiségben voltak hatalmas Domik,balinok,sőt még nagy pontyot is láttam a polár mőgűl.Két nagyobb Domi kacérkodott a 6-os horogra kőtőtt parával de csak ép megcsippentve húzta víz alá majd kiköpve tovább állt.Az adrelain magasra szőkőtt,majd a megnyugvás mert lehet hogy kise tudtam volna emelni a vízből vagy szakitot volna a sokk vízi növények segítségével.Azért jól éreztem magam "De"következőre nem felejtem elvinni magammal a mellest.Ajánlom mindenkinek akinek a szíve bírja az izgalmakat.De készüljetek a dzsungel pecára.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Életem egyik szerelme a Zagyva.
Köszönöm az írást!